Téma: Bruhahahahahahaha..... (csak erős idegzetűeknek !) |
|
|
|
|
tiszavirág |
|
Ne is mondd! Itt nincs beszélgetés, mert nincs kivel.
Csak ez a fél-őrült írogatja itt reggeltől napestig a blődebbnél blődebb bejegyzéseit, sok hangulatjellel színesítve az iszonyatos semmit, András tesz be még itt-ott érdekes linkeket, de ő sem kommunikál, csak néhány témámhoz beírja önhatalmúlag !!!!! a címbe, hogy "(csak erős idegzetűeknek!)" és nem hajlandó onnan kivenni, ezért úgy néz ki, mintha én írtam volna oda. Elég nevetséges.
Egy siralomház ez az egész.
|
|
Felkesz Deneverr |
|
" Gyurcsány Ferenc, a DK elnökének független képviselőként havi 750 ezer forintos jövedelme van, vagyonnyilatkozata szerint tavaly emellett 1,2 milliárd forint osztalékot is felvett az Altus Portfólió Kft.-ből, amely kizárólagos tulajdonában áll. Az ellenzéki politikus 2015-ben 74 millió, 2014-ben pedig 169 millió forintos osztalékfelvételről számolt be az Altus Befektetési Zrt.-től. A volt kormányfő emellett beszámolt arról is, hogy 215 ezer forint tiszteletdíjat vett fel a Fundacja Europejski Instytuttól. "
|
|
Felkesz Deneverr |
|
( a naprimérem inkább a #94-hez kapcs., nem annyira a #95-höz .. ) |
|
Felkesz Deneverr |
|
Te óriási tévedésben vagy brumma koma!! Nem azért kell szeretni a fennálló "rezsimet", mert a (nemlétező) baloldal rossz!! Nem kéne összekeverni a szezont a fazonnal! Naprimér, a #95-höz kapcsolódóan, az hogy vagyonnyilatkozatot kell tenniük, teljesen független a mértéktől!!! Ha pl. gázórás gyufe - ebből a szempontból! - pontosan teljesített, akkor - ebből a szempontból! - nem lehet mit kezdeni vele, összehasonlításra meg pláne nem alkalmas a dolog!! Ha viszont, van valmi, akkor meg börtönbe vele, és kész!! ...
|
|
mackó |
|
Még ezen a fórumon is vannak olyanok, akik követve a ballib mantrát, átmennek hiszékenybe. Gondolkozni viszont nincs ínyükre. |
|
tiszavirág |
|
Itt vannak "az ország kirablóinak" vagyonnyilatkozatai:
http://valasz.hu/itthon/orban-viktornak-elolvadt-a-megtakaritasa-gyurcsany-vi ...
"Orbán Viktor vagyonbevallásából például az derül ki, hogy a korábbi három helyett már csak két – egy budapesti és egy felcsúti – ingatlannak tulajdonosa, és a számláján is kevesebb pénz van, mint egy évvel korábban: az azon tartott összeg 5 millióról 742 ezer forintra olvadt. Az idei bevallásban már nem szerepelnek a 2006-ban vásárolt felcsúti, összesen 5035 négyzetméternyi, közös tulajdonban lévő, belterületi földjei, amelyekkel kapcsolatban fel volt tüntetve, hogy 50 évre ingyenes használatra átengedte őket a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak. Autója, egyéb nagy értékű ingósága és gazdasági érdekeltsége továbbra sincs a Fidesz elnökének. Tartozása annál inkább: feleségével közösen még 2002-ben vett fel 20 millió forint jelzáloghitelt, ebből még 6 milliót kell törleszteni."
Igaz, hogy most lepleztek le több országban működő számlagyárat működtető személyeket, meg egy olyan helyet, ahol öreg autókra adtak ki engedélyeket, de nem a lakosság korrupt, nem, dehogy, minden korrupciót széles e hazában "Orbán és bandája" követ el.
Addig sulykolják ezt minden hullámhosszon, hogy ez a drága jó nép beszopja és ismét a Böszmére szavaz.
|
|
|
|
|
|
tiszavirág |
|
Hát ezt nem lehet kibírni röhögés nélkül!
http://valasz.hu/vilag/itt-a-legujabb-trend-liberalis-divattervezok-bojkottja ...
Ott is vannak neve nincs senki nyílt levél írók, akik a legfelsőkkel leveleznek, ahogy nálunk a megcsalt Vonáné írt a napokban nyílt levelet Orbánné Lévai Anikónak, hogy "most már aztán állítsa le a férjét".......
"A levél önmagában tökéletes példája a progresszív erőkön Trump győzelme óta eluralkodott hisztériának"- ahogy nálunk is vannak manapság ezek a balfékek....
* "Melania Trump egyáltalán nem kérte fel a divattervezőt, hogy varrjon neki valamit." * "Theallet aligha szerepel a világ száz legismertebb divattervezője között (például francia nyelvű wikipedia oldala sincs), elképzelhető, hogy a bojkott ellenére sem kell majd Melaniának rongyokban járnia."
"Ha ehhez hozzáveszem, hogy Melania férjhez menetele előtt modell volt, akkor a fenyegetést így tudnám lefordítani: a világ legbefolyásosabb modellje nem viselheti az ismeretlen divattervező ruháit. Félelmetes, tényleg."
|
|
|
|
|
|
|
|
tiszavirág |
|
Komolyan mondom, halálra röhögöm magam ezeken a nyomoronc liberálfasisztákon! Csurog a könnyem. Szerencsétlen idióták.
http://magyarnarancs.hu/belpol/megtalaltuk-orbanek-felcsut-kornyeki-titkos-ny ...
http://magyarnarancs.hu/belpol/orban-nyaralo-98985
„Az alcsútdobozi Rézhegyen álló, örökpanorámás nyaralót”
(mint tudjuk, nagyon felkapott hely, mindenki ott akar telekhez jutni valamelyik kacsaúsztató mellett, vagy Nárcisz kutya ólja környékén ezt az urizálást!
„ahol állítólag gyakran megfordul”………nem biztos, de lehet…..
„gyönyörűen kialakított nyaralóban”…….hát én csak nagyon átlagos dolgokat látok, sőt…..
„A dombról csodás kilátás nyílika környékre”……mintha csak a XII. kerület legszebb kilátását látnánk.
„a 3800 négyzetméternél valamivel nagyobb telek….”…. miért nem négyzetcentiméterben adta meg, úgy sokkal nagyobbnak tűnne….
„Állítólag „TEK-eseknek tűnő” biztonságiak is voltak már az ingatlan körül.” Tényleg? Ki hitte volna? Talán valamennyi biztonságra a magyar miniszterelnöknek is van joga,
ha már egyszer állítólag erre jár, vagy nem?
„láthatóan nagy teljesítményű térfigyelőt”…………. há’ persze, nem kis játékkamera, hanem egyenesen nagyteljesítményű
Anno 100 millió közpénzből tették Medgyessy saját tulajdonú házát biztonságossá, arról nem emlékszem, hogy ilyen cikkeket írtak volna liberálfasisztákék….
Ezt az erőlködést! Megpukkadok!
„amelyek néhány éven belül teljesen eltakarhatjáka ház fenti részét” és akkor nem lehet látni ezt a vidéki házat, rettenetes.
Bizonyára egy neve elhallgatását kérőhelyi személy volt a főinformátor.
http://magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/megtalaltuk-meszaros-lorinc-uj-luxush ...
„Utóbbihoz tartozik egy udvar is, ahol bográcsozásra és ökörsütésre alkalmas eszközök, egy kinti kemence és egy jókora, fából készült, fedett asztalsor is található.”
Ezt a dőzst! még bográcsozni is sőt ökröt sütni is lehet fából készült asztalok mellett.. azt a !!!!!
Fontolóra veszem, hogy ezentúl megveszem a Magyar Narancsot mert jobb, mint egy Ludas Matyi.
Eszméletlen. Ezt az értelmetlen gyűlöletet!
Remélem ti is kinyitottátok a röhögő izmaitokat?
Jó szórakozást!
|
|
|
|
dejszen |
|
Idézet: 524 (Igen! Jól látjátok! Ötszázhuszonnégy !)
...és? 40,3 topic évente. Mi ebben a szenzáció? Ráadásul egy része még a "kékről" származik. |
|
dejszen |
|
Kínait kicit szem beszélni? Ejnye-bejnye! |
|
|